H
27 nap van hátra a tanévből. 2012. május 18., 07:21 - Erik
Anyanyelvi életpályát kínál a délvidéki ösztöndíjprogram

Szerbiában a többségi nemzethez képest a magyarok között alacsonyabb a felsőfokú végzettségűek aránya, ezért tavaly és idén is 500-500 elsőéves fiatalnak nyújt ösztöndíjat a Magyar Nemzeti Tanács, a magyar állami támogatásnak is köszönhetően.„Az ösztöndíj egyetlen feltétele, hogy a pályázó anyanyelven tanult az általános vagy a középiskolában” – magyarázta Korhecz Tamás, hozzátéve, hogy természetesen ez a vegyes házasságokból származókra is érvényes.

H
Nyolcszáz borsodi pedagógus több hónapja vár a pénzére

Több óraadó tanár és oktató hónapok óta nem jut munkabéréhez Borsod középiskoláiban. Mindezt tetézi, hogy sok ösztöndíjra jogosult tanulónak sem érkezett meg a pénze.

Az Igazgyöngy ösztöndíja

Szeptemberben kezdtük. Akkorra jött össze annyi támogató, hogy beindíthattuk. Azoknak a segítségével, akik mellénk álltak, és hitték, ezzel a sajátos megközelítéssel lehet pozitív hatást kiváltani, megakadályozni a jobb képességű gyerekek elkallódását, és települési szinten is elindítani köztük valamit.  Hogy ne húzza vissza őket az, ami mindennél erősebb, ami ellen nem tehet semmilyen oktatás, iskola.

Ösztöndíjat kapnak a Szolnoki Főiskolától a helyi diákok

Rendszeres anyagi támogatást kapnak Szolnok önkormányzatától, illetve a Szolnoki Főiskolától azok a helyben lakó vagy a város középiskoláiban végzett fiatalok, aki a következő tanévtől költségtérítéses vagy részösztöndíjas hallgatói lesznek a felsőoktatási intézménynek - jelentették be a szolnoki városházán pénteken tartott sajtótájékoztatón.

Az Óbudai Egyetem is ösztöndíjprogramot indít önköltséges hallgatóknak

A most alapított ösztöndíjprogram két részből áll: támogatják azokat a hátrányos helyzetű, rászoruló tanulókat, akiket a Bánki Donát gépész- és biztonságtechnikai mérnöki kar által meghirdetett alapképzési szakok valamelyikére részösztöndíjas, illetve az önköltséges képzésre vesznek fel. Azok a részösztöndíjas, illetve önköltséges hallgatók is kaphatnak ösztöndíjat, akik jó eredményeket érnek el, és ezen a szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.

Fejenként 155 ezres ösztöndíjat kaphatnak a ME hallgatói

A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara (ME GTK) a 2012/2013-as oktatási év első félévétől ösztöndíjprogramot hirdet, melynek keretében alapszakonként két fő részére, személyenként 155 ezer forintos összeget ítélnek oda a képzés első félévére.

Audi-ösztöndíj: jól járnak a győri egyetem mesterképzéses hallgatói

Járműgyártó mérnöki ösztöndíjat alapított az Audi Hungaria Motor Kft. - közölte szerdán a társaság. A tavaszi szemesztertől a győri Széchenyi István Egyetem hat, belsőégésű motorok szakirányos, mesterképzésben résztvevő hallgatója kaphat havi 92 ezer forintos ösztöndíjat tanulmányai befejezéséig. 

Így változott az állami ösztöndíjas helyek száma az egyetemeken

Négy kivételével az összes képzési területen csökkent az államilag finanszírozott - új nevén állami ösztöndíjas - helyek száma a felsőoktatásban. Igaz, az állami és az önköltséges mellett részösztöndíjas helyeket is meghirdettek. Az Eduline közli a számokat. 

Irány a turizmus és vendéglátás szak

Hazánk legszínvonalasabb és legelismertebb, turizmus és vendéglátás szakokkal rendelkező főiskolája, a BGF, a megváltozott továbbtanulási finanszírozások ellenére is várja a tanulni vágyó fiatalok jelentkezését.idén arra számítanak, hogy az alapképzésben csökkenni fog a korábbi években magas ponthatár annak következtében, hogy ezen a képzési szinten az egész országban nincs állami ösztöndíjas hely.

Ösztöndíjat kapnak a turizmus-vendéglátás szakosok a NYME-n

Start ösztöndíjprogramot indít elsőéves, turizmus-vendéglátás szakos hallgatóknak a Nyugat-magyarországi Egyetem győri Apáczai Csere János Kara - mondta Cseh Sándor dékán. Tájékoztatása szerint az első félévben ezen a szakon minden nappali tagozatos hallgató 50 ezer forint támogatást kap, ezzel kompenzálja a felsőoktatási intézmény a 150 ezer forintos önköltséget. A második félévtől a tanulmányi eredményt veszik figyelembe az ösztöndíj mértékének megállapításánál 

„Te Jössz” Ösztöndíj Program a Gábor Dénes Főiskolán

Hallgatói szerződés nélkül, az állami főiskolákkal átlagban azonos arányban biztosít ösztöndíjas helyeket a Gábor Dénes Főiskola (GDF) a "Te Jössz" Ösztöndíj Program keretében már 2012 szeptemberétől, a felvételi pontszám alapján, az első félévtől.A 2012/2013-as tanévtől bevezetendő ösztöndíj program kiegészíti a GDF népszerűségét fokozó tanulási feltételeket.

Oldalak