H
27 nap van hátra a tanévből. 2012. május 18., 05:57 - Erik
Diákok versenyeztek az UKBA-n
munkaerőpiac

A február elején Budapesten rendezett UKBA Nemzetközi cukrászati, sütőipari és gasztronómiai szakkiállításon a felnőtt versenyek mellett a cukrász- és pékszakma utánpótlása is összemérte erejét.

A Magyar Pékszövetség standján tartott briósfonó versenyen nyolc szakiskola diákjai indultak. Feladatuk 60 darab péksütemény elkészítése volt, minél nagyobb formagazdagságban. Az eredmény meggyőzőnek bizonyult: minden csapat legalább 40 féle péksüteményt sütött. Werli József, a szervezet főtitkára büszkén számolt be arról, hogy a tanulók rendkívül komolyan készültek a közönség előtti munkára, két turnusban, négy pulton 2-2 versenyző „csapott össze” a helyezésekért.

Első helyezett lett a pécsváradi II. Béla Középiskola és Élelmiszeripari Szakiskola csapata, második a szabadkígyósi Haruckern János Közoktatási Intézmény, harmadik pedig a fővárosi Pesti Barnabás ÉSZKI fiatal pékpárosa lett.

Pataki István, a Magyar Cukrásziparosok Országos Ipartestületének elnöke szerint a cukrász termékversenyen a két évvel ezelőtti pályamunkákkal összehasonlítva idén jóval igényesebb készítményekkel versengtek a résztvevők, ami a napi termékek és a tortadíszítés kategóriákban versenyző diákokat felkészítő tanárok munkáját is dicséri.

Az előbbi kategóriában Bartha Anita és Vid Attila nyert aranyérmet (mindketten a Pesti Barnabás ÉSZKI tanulói, felkészítőjük Kemény Andrásné), tortadíszítésben pedig Don Anita (kaposvári Széchenyi István KVSZI, felkészítő tanár Mihajlovits Róbert) és Both Alexandra Kitti (a lajosmizsei Családi Kiss Cukrászat tanulója, felkészítő Kiss Zoltán) lett a győztes.


Beküldte Tóth Klára - 2012. február 10., 11:47
H