Ki ne emlékezne a címben idézett mozgalmi dalra, aki még volt úttörő? Meglepő csak az, hogy fiaink, lányaink, akik már nem voltak részesei a Kádár kor rítusainak, ugyanolyan hevesen védik a nemzet „identitását” és a haza „szuverenitását” a tőkétől, mint akikbe a kapitalizmusellenességet kis koruktól belenevelték.

Pedig a marxizmus már huszonkét éve nem vizsgaanyag egyetemeinken, sőt eltörölték a középiskolások „világnézet” nevű agymosását is. Ezért megdöbbentő ma ennek az alaptéziseit visszahallani fiataloktól, javakorabeli politikusoktól és politológusoktól.Vajon tudják-e, kit idéznek, amikor a „bankárok és spekulánsok” ellen lázító indulatos szavakat szólnak? Az idősödő irodalomtanárok ilyenkor citálják magukban a régi világban kötelező Majakovszkij sorait… szomorúan, mert az álforradalmi hangütés ma vonzóbb, mint amikor kötelező volt.

Vajon hogyan örökölték az előítéleteket? Mi a forrása egyes „kormányközeli” nyilatkozók antikapitalista ámokfutásának? Nem hiszem, hogy az a stratégiai célkitűzése az uralkodó pártoknak (sic!), hogy jobbról előzzék a nacionálbolsevista mozgalmárokat… Vajon tudatában vannak-e annak, hogy amit tesznek és beszélnek, színtiszta lenini és sztálini állameszme – fűszerezve (az internacionalista jelszavakat helyettesítő) nacionalista frázisokkal? Vajon tudják-e, hogy a nemzet kulturális, míg a haza egy politikai közösség neve? 

Valószínűleg kevesen. Győzött az olcsó propaganda, a kenyérféltés szózata. Pedig ez lehetett volna egy olyan történelmi pillanat, amely a bal- és jobboldali politikusokat versenytársból és gyűlölködő riválisból partnerekké nemesítette volna!

(A cikk teljes szövege elolvasható a Népszabadságban: http://nol.hu/lap/forum/20120210-_nem_lesz_a_toke_ur_mirajtunk__)