H
27 nap van hátra a tanévből. 2012. május 18., 06:04 - Erik
Az Energetikai Szakkollégium tanulmányi versenye
pályázatok

Az Energetikai Szakkollégium immár negyedik alkalommal szervez tanulmányi versenyt középiskolásoknak, akik érdeklődnek az energetika tudományának valamely területe iránt.

A verseny elsődleges célja, hogy ráirányítsa a figyelmet arra a szakmára, melyet jogosan tartanak a 21. század egyik legnagyobb kihívásának, mely töretlenül fejlődik, és szüksége van tehetséges fiatalokra.

A versenyre 3 fős csapatok jelentkezhetnek, és mérhetik össze tudásukat három fordulóban. Az első fordulóban az energetika legkülönfélébb területét érintő online kérdéssort kell kitölteni. A továbbjutó csapatoknak a második fordulóban komolyabb, az energetikával kapcsolatos feladatok megoldása lesz a feladatuk, ami alapján bejuthatnak a Budapesten megrendezésre kerülő helyszíni döntőre.
Az első online forduló kezdete 2012. február 6., a második március 1., míg a helyszíni döntőre április 20-án kerül sor.

Az első helyezett csapat minden tagja netbookot, a másodikak e-bookot, míg a bronzérmesek egy elektronikai üzletben beváltható vásárlási utalványt nyernek. A legtöbb második fordulóba bejutott csapatot delegáló iskolát pedig értékes tárgyjutalommal díjazzák idén is.

Az eddigi versenyeken mintegy 300 csapat vett részt, tavaly már nemcsak magyarországi, hanem határon túli, magyar tanítási nyelvű középiskolák diákjai is jelentkezhettek. A budapesti Elektrotechnikai Múzeum épületében tartott előző évi helyszíni döntőn a második fordulóban beküldött esszék megvédésén kívül a diákoknak sokszínű és érdekes versenyszámokban kellett megállniuk a helyüket. A számolásos feladatokon kívül többek között villámkérdések megválaszolása, termoelem építése, fizikai jelenségek magyarázata és egy esettanulmány elvégzése is a feladatuk volt.

A végeredmény az első és második fordulóban, valamint a döntőn szerzett pontok alapján született meg. Az első helyet az előző évben második helyezett csapat, az EnerGyík (csapattagok: Berghammer Tamás, Czupy Gergely, Nagy Csanád) nyerte el. A második helyezést a Watts’sons csapat  (csapattagok: Balogh Mihály, Fekete Zsófia, Varga Benedek) érte el, míg a dobogó harmadik fokára a Szuper csapat (csapattagok: Marton Gergely, Pethő Alex, Vági Petra) állhatott.

2011-ben is jutalmazták azt a három iskolát, amelyik a legtöbb csapatot delegálta az első fordulón legjobban teljesítő csapatok közé. A jászberényi Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium, a pápai Türr István Gimnázium és Kollégium és a zalaegerszegi Deák Ferenc és Széchenyi István Szakközép- és Szakiskola, Sportiskola képviselője vehette át az intézményt megillető nyereményt, egy-egy projektort.

 

 

 

 

 


Beküldte Szekszárdi Júlia - 2012. január 22., 09:50
H