H
27 nap van hátra a tanévből. 2012. május 18., 06:11 - Erik
Hétköznapi témákról tánccal a kamaszoknak
szabadidő

Kamaszoknak szóló előadást mutat be a Duna Táncműhely február 9-én a Nemzeti Táncszínházban. Az „Ami a szívedet nyomja” című előadás a tánc nyelvén beszél a tizenéveseket foglalkoztató témákról, problémákról.

A jövő héten a várban debütáló „Ami a szívedet nyomja” az azonos címen megjelent, kortárs svéd gyermekverseket tartalmazó antológia alapján született. Az egyes táncképek ugyanazokat a témákat dolgozzák fel, mint a kötetben található versek: barátság, szerelem, álmok, félelmek valamint a felnőtt-gyerek kapcsolatok. A Duna Táncműhely ezeket a témákat egy előadásba fűzve, a kortárs néptánc eszközeivel „beszéli át”.

Az „Ami a szívedet nyomja” hiánypótló produkció: kevés olyan táncelőadás van, amely a kamasz közönséget célozza meg vagy a kamaszok világával foglalkozik. Ezért is érezte fontosnak e darab elkészültét a Duna Táncműhely és a Nemzeti Táncszínház. 

„Noha van egy kamasz fiam, mégis szükségem volt inspirációra a darab elkészítéséhez. Bármennyire is próbálok a fiam fejébe belelátni, nem sikerül, ezért a kamaszok világa igen távoli számomra. A könyv azonban tökéletes ’útmutatást’, ötletet adott az előadáshoz, a versek által nekem is sikerült jobban megérteni a tinik világát. Így hitelesebben be tudjuk mutatni azokat a dolgokat, amelyek foglalkoztatják őket, az érzelmeiket, azokat az érzelmi változásokat, amelyeken ebben a korban keresztülmennek” – nyilatkozta az új előadás kapcsán Juhász Zsolt, a Duna Táncműhely művészeti vezetője. 

További információ itt található.


Beküldte Tóth Klára - 2012. január 31., 11:04
H