Európa legnagyobb szakmai versenyének, az ősszel Belgiumban megrendezésre kerülő EuroSkills 2012 magyarországi válogatóversenyére február végéig lehet jelentkezni Office ICT Team kategóriában.
A EuroSkills Európa legnagyobb szakmai versenye. A kétévenként megrendezett megmérettetésen kontinensünk legjobb fiatal szakemberei vetélkednek negyvennél is több szakmai területen. A soron következő EuroSkills 2012 a belgiumi Spa-Francorchamps-ban lesz, október 4 és 6 között, több mint 30 ország közel 500 versenyzőjével.
A 2010-es portugáliai verseny hálózati informatika szakmának rendezett magyarországi selejtezőjén több mint 400 fiatal indult. A győztesként kikerülő csapat négy magyar versenyzője Lisszabonban bebizonyította, hogy helye van a legjobbak között: mindössze néhány ponttal lemaradva a dobogóról, a 4. helyen végezetek. Egyéniben még ezt a teljesítményt is felülmúlva egy arany, egy ezüst és egy bronz medállal térhettek haza.
A hazai válogató szervezését 2012-ben ismét felvállaló HTTP Alapítvány, ezúttal is több száz képzett magyar hallgatót és szakmabeli fiatalt vár az eseményre.
A verseny két részből fog állni. Az első forduló 2012 márciusában lesz, ahol a háromfős csapatoknak online feladatokat kell megoldaniuk (teszteket, szimulált hálózati feladatokat, stb.). Innen a hat legeredményesebb csapat jut tovább.
A 2012. áprilisi kétnapos döntőnek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Szakma Sztár fesztiváljának részeként a Hungexpo „D” pavilonja ad otthont. Az esemény évre több mint tízezer látogatót fogad. A fináléban a csapatoknak egy cég mindennapi működésében felmerülő valós informatikai problémákat kell majd megoldania.
Amellett, hogy a versenyzők értékes nyereményekkel térhetnek haza, a legjobbak megtiszteltetése, hogy a döntőt követő öthónapos felkészülés után Magyarországot képviselve megmérkőzhetnek Európa legjobbjaival Belgiumban.
Jelentkezés és további információ: http://es.netskills.hu/