Munkavédelmi segédanyagok általános iskolásoknak

    Az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA), a Napo-konzorciummal együttműködve egy új projektet dolgozott ki, melynek célja, hogy az alapvető munkavédelmi ismereteket már az általános iskolás gyermekekkel is megismertesse.

    A ‘Napo pedagógusoknak’ elnevezésű kezdeményezés változatos oktatási segédleteket tesz  letölthető formában hozzáférhetővé a tanárok számára. A program elsősorban a 7-11 éves korosztályt célozza meg, főszereplője pedig egy Napo nevű képregényfigura, aki interaktív módon segít a munkahelyi biztonságra és egészségvédelemre vonatkozó üzenetek közvetítésében.

    A szabadon letölthető óravázlatok olyan területekkel foglalkoznak, melyekkel az általános iskolás gyermekek akár otthon, akár az iskolában találkozhatnak. Ilyenek lehetnek a különböző biztonsági jelzések, amelyeket érdemes megtanítani, és a munkavégzés során felmerülő veszélyforrások, amelyeket érdemes időben megismertetni.

    A program hat óravázlatot tartalmaz, melyekhez tanári segédletek tölthetők le, a témához kapcsolódó kisfilmekkel és nyelvektől független forrásokkal. A Napo segédanyag célja, hogy a pedagógus a témákat informatívan és élvezetesen tudja átadni a diákoknak, az érdeklődés folyamatos fenntartásával. A tanárok számára készült eszközöket úgy fejlesztették ki, hogy azok illeszkedjenek a meglévő tanrendi témákhoz, és kiegészítsék azokat. A Napo figura segítségével a gyermekeket be lehet vonni az aktuális témák feldolgozásába és könnyedén be lehet számukra mutatni az alapvető biztonsági és egészséget nem veszélyeztető tényezőket.

    Dr Christa Sedlatschek, az EU-OSHA igazgatója szerint a munkavédelem oktatási tananyagba történő beépítése elősegíti a munkahelyi és a mindennapi balesetveszélyek csökkentését. A gyermekek e témákkal történő megismertetése biztonságos és egészséges szokások alapját teremti meg, mely egész életükben hasznukra válik.

    Négy országban[1]folytatott sikeres tesztelést követően az eszközök 18 nyelven tölthetők le, és 23 uniós tagállamban kerülnek népszerűsítésre. Amennyiben az eredmények értékelése pozitív lesz, az anyag még több nyelven készül majd el és további óravázlatok kidolgozására is számítani lehet.

    Töltse le az eszközöket ingyen!

     



    [1] 2011 tavaszán tanárok által készített értékelésre és független fókuszcsoport vizsgálatra került sor Dániában, Írországban, Szlovéniában és Spanyolországban.

     

    Előző cikkElindul a Láncreakció – diákok építik a tudományt
    Következő cikkÓravázlatíró pályázat: A dinamótól Harry Potterig