Kezdőlap jó példák

Nemzetiségi óvodapedagógusokat képeznek

 „Új, nemzetiségi óvodapedagógusi képzést indít a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kara szeptembertől, amely az intézmény szándéka szerint olyan integrált tudást ad majd a hallgatóknak, amelyet a hátrányos helyzetű térségek bármely óvodájában hatékonyan alkalmazhatnak. A kar dékánja szerint a következő években nem csak a szakma iránti érdeklődés, de a kereslet és a bérezés növekedése is várható.

„A roma kisebbségi és a hátrányos helyzetű családi környezetben szocializálódott gyermekek nevelése egyre összetettebb feladatot ró az intézményekre” – mondta el Kovácsné Bakosi Éva dékán, aki arról is beszélt, hogy a szakra természetesen roma és nem roma származásúak is jelentkezhetnek, hogy megismerkedjenek a roma kisgyerekekkel való foglalkozás szakmai kérdéseivel.
A dékán a kar által rendezett nyílt napon mondta el, hogy a 2015-től bevezetendő kötelező, háromnapos óvoda miatt várhatóan jelentősen növekedik majd az óvodapedagógusok iránti kereslet és a sikeresen elhelyezkedettek bérezése is. A megváltozott szabályozás egészen új helyzetet teremt, új lehetőségeket és sikeres életpályamodellt kínál az ilyen szakokon tanulók számára.
Óvodapedagógusi képzés jelenleg 11 felsőoktatási intézményben működik az országban, többek között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Károli Gáspár Református Egyetemen és a Szent István Egyetemen is. Az intézmények mindegyike képez nemzetiségi óvodapedagógusokat.

Kelendőek, de rosszul keresnek
A szakma iránti érdeklődés egyébként az elmúlt években érzékelhetően csökkent. 2011-ben még több mint 3700-an jelentkeztek ilyen irányú képzésre (több mint 2100-an első helyen), a felvett hallgatók száma pedig kis híján 1300 volt. 2012-ben viszont már csak 3200 volt a jelentkezők és 1074 a felvettek száma, a tavalyi évben pedig alig háromezren jelentkeztek ilyen képzésre. Ugyanakkor a felvettek száma tavaly volt a legmagasabb (összesen 1340). A szak egyébként 2010-ben került be először a 20 legnépszerűbb közé.
Az óvodapedagógusi képzéssel rendelkezők az Európai Unióban már évek óta a legkelendőbbek között vannak a munkaerő-piacon. Az Európai Bizottság által 2013-ban kiadott Európai Álláshelyfigyelő (European Vacancy Monitor) jelentés szerint övéké az egyik leggyorsabb elhelyezkedést ígérő szakma.
A Heti Válasz 2013-as felsőoktatási rangsorában vizsgálta többek között azt is, hogy az egyes szakok végzettjei milyen körülmények között tudnak elhelyezkedni hazánkban. Adataik alapján az óvodapedagógusok körében igen ritkának számít, hogy külföldre menjenek dolgozni a diploma megszerzését követően. Jövedelmük ugyanakkor jelenleg a legalacsonyabbak között van, havonta átlagosan mindössze 103 ezer forintot visznek haza az ilyen képzettséggel rendelkezők.”

Forrás:

http://www.edupress.hu/hirek/index.php?pid=egycikk&HirID=30077

 

 

 

Előző cikkBiztonságosabb Internet napja- ingyenes programok iskoláknak
Következő cikkInformatikai Oktatási Konferencia és Akadémiai Nap 2014- regisztráció 02.16-ig!