A Safer Internet Day-t, vagyis a Biztonságosabb Internet Napot ma már a világ több mint 60 országában, köztük Magyarországon is minden évben február elején, ugyanazon a napon rendezik meg. A Safer Internet Program hazai konzorciuma 2012-ben két pályázattal is ösztönzi a gyermekeket és a felnőtteket az aktív részvételre.
A Safer Internet Day (SID) célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Plus program akciótervének keretein belül világszerte ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet a világháló jelentőségére, egyszersmind az interneten leselkedő veszélyekre, így a zaklatásra, a gyermekpornográfiára és egyéb illegális vagy káros jelenségekre és tartalmakra.
Az idei SID témája a generációk összekapcsolása az online világban, vagyis az, hogy a gyerekek, fiatalok és a szülők, nagyszülők hogyan adják át egymásnak tudásukat, tapasztalataikat. A nap szlogenje: “Netezzünk együtt… biztonságosan!”
Az eseménysorozat célja a családok ösztönzése, közösen tegyenek azért, hogy elkerülhessék a veszélyeket a generációkon és kultúrákon átívelő online világban – tanuljanak „internetül” együtt és egymástól. A naprakész digitális tudással rendelkező fiatalok vezessék be az idősebbeket az új technológiák használatába, a szülők és nagyszülők pedig figyeljék a fiatalok jelzéseit, válaszoljanak a kérdéseikre és intsék őket a felelőtlen virtuális szörföléstől.
A Safer Internet Day központi rendezvényén, a Microsoft székházában számos érdekes előadáson vehetnek részt az általános- és középiskolás tanulók, amelyekre a Webvelem program weboldalán lehet jelentkezni:
A Microsoft maga is kiemelt figyelmet szentel a biztonságosabb internetezésnek, hiszen különböző képzésekkel és ismeretterjesztő programokkal tesz a tudatosabb internetezés elterjedéséért. 2008 decembere óta az előadásokon, képzéseken már több mint 120 ezren vettek részt, a témával foglalkozó weboldal látogatottsága 1,5 millió fölött jár, a biztonságosabb internetről szóló játékot pedig 700 ezernél is többen próbálták ki. A káros tartalmak elkerülésének elősegítése mellett a hasznos funkciók fejlesztésében is élen jár a vállalat, hiszen rengeteg ingyenesen elérhető oktatástámogató és szórakoztató alkalmazást fejlesztettek a Microsoft munkatársai.
A Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciuma a SID kapcsán több programmal is készül február 7-én, így sajtótájékoztatóval, kerekasztal-beszélgetésekkel, az ország különböző pontjain tartott biztonságosabb internet-foglalkozásokkal és két pályázattal.
A SIP magyarországi konzorciuma a Microsoft Magyarországgal közösen videopályázatot hirdet „Netezzünk együtt… biztonságosabban!” címmel. (A pályázatról bővebb információ itt található.)
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Safer Internet Program magyarországi konzorciumának vezetője idén először ír ki pályázatot a legjobb és legrosszabb hazai weboldalak kategóriájában. (A pályázatról bővebb információ itt található.)