H
27 nap van hátra a tanévből. 2012. május 18., 06:36 - Erik
Pályázat Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím elnyerésére
pályázatok

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet nyílt pályázatot hirdet nevelési-oktatási intézmények számára Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím elnyerésére.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium – a hazai és a nemzetközi tapasztalatok alapján – fontosnak tartja, hogy az iskolás korosztály sajátos, korcsoportjának megfelelő élményekre és tapasztalatokra építő, azaz tevékenységorientált környezeti és fenntarthatóságra nevelésben részesüljön.

A fenntarthatóság elveinek, a környezettudatosság és a fenntartható fogyasztás és fejlődés oktatási intézményekben történő minél hatékonyabb megjelenése érdekében az oktatásért és a környezetvédelemért felelős tárcák közösen létrehozták az „Ökoiskola” címet, amely azoknak a nevelési-oktatási intézményeknek az elismerése, amelyek átgondoltan és intézményesítetten, rendszerszerűen foglalkoznak a környezettudatosság, a fenntartható fogyasztás és fejlődés pedagógiájának gyakorlati megvalósításával, a környezeti, és egészségneveléssel.

Pályázati feltételek az Ökoiskola cím elnyerésére első alkalommal
Minden olyan intézmény és hozzá tartozó feladatellátási hely pályázhat, amely úgy ítéli meg, hogy intézményi oktató-nevelő munkája során minden kritériumcsoport esetében teljesíti az Önértékelési táblázatban (3. sz. melléklet) az először pályázó intézmények számára kritériumcsoportonként meghatározott minimumpontszámokat, és ezáltal önértékelésére kapott összes pontszáma eléri vagy meghaladja a 60 pontot.

Pályázati feltételek az Ökoiskola cím megújítására
Minden olyan intézmény és hozzá tartozó feladatellátási hely pályázhat, amely úgy ítéli meg, hogy intézményi oktató-nevelő munkája során minden kritériumcsoport esetében teljesíti az Önértékelési táblázatban (3. sz. melléklet) az újra pályázó intézmények számára kritériumcsoportonként meghatározott minimumpontszámokat, és ezáltal önértékelésére kapott összes pontszáma eléri vagy meghaladja a 70 pontot.
Az intézmény bemutatása során igazolja, hogy az elmúlt három évben fejlesztette ökoiskolai munkáját.

Pályázati feltételek az Örökös Ökoiskola cím elnyerésére
Minden olyan intézmény és a hozzá tartozó feladatellátási hely pályázhat, amely legalább három alkalommal elnyerte már az Ökoiskola címet, illetve 2012-ben harmadik alkalommal nyeri el azt.
Azok az intézmények, melyek korábban háromszor elnyerték az Ökoiskola címet – az Ökoiskola Hálózat adatbázisa alapján – automatikusan megkapják az Örökös Ökoiskola címet.
Az Örökös Ökoiskola cím elnyeréséhez a harmadszor pályázó intézményenekk az Ökoiskola 2012 pályázathoz mellékelniük kell az intézmény (vagy alapító okirattal igazolt jogelődje) által korábban elnyert Ökoiskola oklevelek másolatait.

 

A pályázat beadási határideje: 2012. március 14. 24.00 óra
Bővebb információ: http://www.ofi.hu/okoiskola-ofi-hu/okoiskola-cim/palyazat-okoiskola
 


Beküldte Tóth Klára - 2012. január 25., 12:42
H