Mocorognak az egyetemisták. Elfoglaltak egy egész tantermet. Majd megint. Egy egész órára. Lelkesednünk kellene, alighanem. Lám, az egyetemisták méltók a nagy elődök hagyományaihoz. ’48 jurátusaihoz, ’56 műszaki egyetemistáihoz. De sajnos nekem a lelkesedés kicsit nehezemre esik. Több okból is. Egyrészt alkatomtól már idegen dolog az. Lelkesedni szememben már a gondolkodás alól felmentettek dolga. Én minden évben legalább egyszer újraolvasom Madách Tragédiáját. Másrészt élénken él emlékezetemben az egyetemi ifjúság egy nagy megmozdulása.