H
27 nap van hátra a tanévből. 2012. május 18., 07:47 - Erik
Egy lépéssel közelebb a diplomához

A Csányi Alapítvány által felkarolt tehetséges, de hátrányos helyzetű gyerekek egyre közelebb jutnak ahhoz, hogy álmaik valóra váljanak. Szeptemberben kezdte meg tanulmányait az Alapítvány első egyetemista diákja, aki 13 évesen került a szervezet szárnyai alá, most pedig a többi csányis tanuló példaképévé válhat.

H
Lángh Júlia: Sajókaza

A tanév végéig van pénzük, ezt derűsen és bizakodva mondják, hiszen addig van, és ez pozitív. (Mintha lehetséges lenne, hogy addig se legyen.) Azután pedig majd történik valami. Igazuk van ebben a derűlátásban.

Tandíj és pusztítás

Ez a tandíj bűntett nemcsak a szegények, de a középosztályban megkapaszkodni igyekvők ellen is. Ez a tandíj az ország legjobb egyetemeit fogja pillanatok alatt tönkretenni; de inkább a teljes magyar felsőoktatást. Ez a tandíj külföldre kergeti a gyerekeinket. Ez a tandíj összeomlasztja a diákhitel eddig jól működő rendszerét. Ez a tandíj nemhogy nem erősít semmiféle társadalmi szolidaritást, de egymás ellen fordítja a magyar felsőoktatás minden szereplőjét.

Választási lehetőséget kell adni (Knausz Imre beszélgetése Derdák Tiborral)

Ez valóban egy gimnázium, mert mi úgy látjuk, hogy azokon a területeken, ahol nagy létszámban élnek olyan fiatalok, akik különben tengenek-lengenek, nincsenek az iskolarendszerben, ott szükség van valamiféle oktatási szolgáltatásra. Mi abban hiszünk, hogy ez az oktatási szolgáltatás kell, hogy tartalmazza az angol nyelvet, a helyesírást mindenképpen, a matematikát mindenképpen, tehát mindazt, amit az érettségi úgy is kér.

L. Ritók Nóra: Felzárkóztatás, vagy esélyteremtés

Sokan azt hiszik, a felzárkóztatásnak nevezett dolog azért kell, hogy a leszakadók megértsék, mi a középosztály értékszintje. Mivel nem csinálnak úgy, mint aki érti, ezért rájuk kell, hogy kényszerítse az állam ennek a megértését. Hogy úgy éljenek, ahogy ők elvárják. Olyan legyen a kommunikációjuk, a környezetük, a motiváltságuk. 

A gyógypedagógia helyzete Lázár ámokfutása után

Az Országgyűlés elfogadta a nemzeti köznevelésről szóló törvényt, s ezzel pont került a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek oktatási jogairól szóló vita aktuális fejezetének végére. Lázár János vitatott javaslatát az érintettek nyomására visszavonta, majd a velük egyeztetett verziót az Országgyűlés elfogadta. Az új szabályozás – a nyílt levélben vállalt garancia ellenére – valójában szegényíti az érintettek jogait, és az oktatási jogokhoz nem társít erős garanciákat. 

Borsodi roma diákok néztek farkasszemet a Jobbikkal

Az egyházakról szóló törvény ugyanis a kisegyházakat nem ismeri el, köztük a Dzsaj Bhím buddhista közösséget sem. E közösség úgynevezett második esély iskolákat működtet borsodi kisfalvakban: Sajókazán, Hegymegen, Sátán. Az egyházakról szóló törvény miatt hiába van az iskolának érvényes közoktatási megállapodása, január elsejétől – ahogy a törvény hatályba lép – megszűnik az egyik szerződő fél.

Tüntetnek a gyermekekért

Egy fideszes módosító indítvány több ezer fogyatékos gyerektől venné el a kötelező iskolai oktatás jogát. Lázár János javaslata – amit a fogyatékosügyekkel foglalkozó szervezetek, a szülők és a gyógypedagógusok megkérdezése nélkül nyújtott be – megszüntetné az eddig kötelező óraszámot.

Mi lenne, ha a szemüvegesek nem járhatnának iskolába?

A Fidesz frakcióvezetője eltörölné a minimális óraszámokra vonatkozó előírást megfosztva a leginkább rászorulókat a pedagógiai, gyógypedagógiai ellátás minimális garanciáitól is. Az indoklás szerint a lépéssel az lenne a cél, hogy szakemberek dönthessenek az adott fogyatékosság alapján a gyermek terhelhetőségéről. Dr. Márkus Eszter főiskolai docenssel, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatási dékánhelyettesével arról beszélgettünk, hogy ez mit jelent a gyerekek számára.

A Hang-villa titka – Gyerekdarab jeltolmáccsal a Centrál Színházban

Magyarországon még soha nem mutattak be gyerekdarabot jeltolmács közreműködésével siketnéma gyerekeknek. Bödök Ilona és Nagy Adrienne jeltolmácsok nem csupán közvetítik a szöveget, hanem az előadás részeivé válva kiegészítik a színpadi játékot. „A jeltolmácsok kiváló színészi képességekkel rendelkeznek, így olyan, mintha egyfajta balett kísérné az egyes jeleneteket, ekképpen az előadást gazdagítja jelenlétük.”

L. Ritók Nóra: Tankötelezettség, gyereksors, közmunka

Az új közoktatási törvénytervezet fontos pontja a 16 éves tankötelezettség. Most épp egy 15 évét betöltött lány sorsa kapcsán gondolkodom ezen. A következményein.Hogy mit tud majd hamarosan, 16 éves korára? Az iskolai dolgokból nem sokat. Írni rémes helyesírással ugyan tud, néha nagybetűket keverve az írott betűk közé. Úgy, mint az idősebb bátyja, aki most börtönben van, én is alig tudtam a nyomtatott betűs, kusza levelét felolvasni a családnak.

Oldalak