H
27 nap van hátra a tanévből. 2012. május 18., 07:32 - Erik
Sírrongáló gyerekek: 8 éves volt a legfiatalabb

Több mint 50 sírt rongáltak meg a napokban, Miskolcon. A rendőrség az alapos adatgyűjtés eredményeképp gyorsan eljutottak a vandálokhoz, négy gyerekhez, akik közül a legidősebb csupán 8 éves volt. A gyerekek elmondták, pusztán a rombolás öröme miatt követték el tettüket. Mivel a gyermekek koruk miatt nem büntethetők, a rendőrség értesítette az illetéket települési önkormányzat jegyzőjét, valamint a gyámhivatalt.

H
Gyerekek játszanak a köztelevízió pénteki vetélkedőjében

Tizenkét éves gyerekek versenyeznek majd az m1 Maradj talpon! című vetélkedőjének pénteki műsorában. A fődíj ezúttal osztálykirándulás lesz a floridai Orlandóba, az igazi Disney Worldbe A versenyzők nemcsak maguknak és családjuknak nyerhetnek értékes ajándékokat, hanem az egész osztályuknak, iskolájuknak is.

Minden megyében gyermekbarát meghallgatószoba létesül

Minisztériumokat átívelő programba kezdett a közigazgatási és igazságügyi tárca; célja szerint minden megye rendőrségéhez kötötten gyermekbarát meghallgatószobákat hoznak létre, mert – amint azt az Európai Unió meg is szabja – a legkisebbeknek is joguk van hozzáférni az igazságszolgáltatáshoz – hangzott el a Gyermekbarát igazságszolgáltatás nyitókonferenciáján, amin Navracsics Tibor mellett Pintér Sándor belügyminiszter és Réthelyi Miklós erőforrás-miniszter is felszólalt.

Több száz gyerek kapott ólommérgezést Kínában

Több mint ötszáz gyermek vérében mutattak ki veszélyesen magas ólomszintet Kínában, több ipari központban - derül ki a South China Morning Post című újság hétfőn közzétett cikkéből. A dél-kínai Kuanghszi és Kuangtung, valamint a közép-kelet-kínai Honan tartományban élnek a gyermekek, sokan közülük bányák és fémkohászati üzemek közelében.

Meseklasszikusoktól rettegő gyerekek?

A brit szülők ötöde szerint a klasszikus mesék túl rémisztőek a mai gyerekeknek, ezért inkább nem is terhelik ezekkel a gyereket. Kétezer szülő megkérdezése révén kiderült, hogy egyharmaduk gyereke elsírta magát a Piroska és a Farkas hallatán, a nagymamaevéskor. Minden második szülő helyteleníti a Hamupikőke mondanivalóját, amely szerintük azt sugallja, hogy egy lánynak egész nap robotolnia kell a háztartásban. Jancsi és Juliska történetét sokan azért vetik el, mert nagyon rémisztő a gyerekeknek és rémálmokat láttathat velük.

Egyre fiatalabbak használják szülői felügyelet nélkül a netet Lengyelországban

Egyre fiatalabbak használják szülői felügyelet nélkül az internetet Lengyelországban, egy év alatt 20 százalékkal nőtt a gyermekek jelenléte a neten, és 40 százalékkal többen látogatnak erotikus honlapokat - derül ki a lengyel internetezők szokásainak legújabb felméréseiből.

Indul a Tesz-Vesz Műhely

Február 17-én indul a Tesz-Vesz Műhely új féléve. A MODEM és a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum közös szakköre ismét érdekes múzeumi foglalkozásokkal várja a kicsiket.A gyerekek hétről hétre elmélyülhetnek a két múzeum kiállításaiban, ami után nem maradhat el az élvezetes alkotómunka sem. Egy-egy témával akár több órán keresztül is foglalkoznak, így érdemes sorozatosan részt venni a szakkörön.

A mai gyerekek nem tudnak Dickenst olvasni

A kétszáz éve született író által ábrázolt társadalmi egyenlőtlenségek még ma is megdöbbentően helytállóak – hangsúlyozta Tomalin, tekintélyes brit Dickens-bibliográfus. A mai gyerekek nem tudják befogadni műveit, mert borzalmas tévéprogramokon nevelődnek.

Iskolában ünnepelt a királynő

Különösebb felhajtás nélkül ünnepelte uralkodója trónra lépésének hatvanadik évfordulóját hétfőn Nagy-Britannia népe, és maga az ünnepelt is, aki gyémántjubileumát gyermekek körében töltötte. A hamarosan 86 esztendős II. Erzsébet királynő 1952. február 6., vagyis édesapja, VI. György király halálának napja óta áll az Egyesült Királyság élén. A királynő ezt az évfordulót általában néhai édesapja emlékének szenteli, és családja körében tölti, most azonban felkeresett egy általános iskolát a kelet-angliai Norfolk megyében, s a gyerekek zenei műsort állítottak össze tiszteletére.

Kell-e foglalkozni a gyerekeknek a politikával?

A német ZDF "Logo!" című gyerekhíradója szerint igen. A műsor a 2012. január 2-i magyarországi (!) eseményekről tudósít. Az Operaház Alaptörvényt ünneplő közönsége és a protestáló tüntetők is láthatóak, miközben röviden magyarázza az eseményeket.

Internet nélkül szomorúbb

A Digital Futures elnevezésű felmérés összesen ezer brit fiatal bevonásával készült. A cél annak kiderítése volt, hogy milyen hatással van az internet a nyolc és tizenhat éves kor közötti résztvevők életére.

Oldalak