|
|
|
|
|
Magukat vigasztalják – Interjú Mailáth Nóra pszichológussal
|
|
|
Másképp játszanak, olvasnak, tanulnak a mai gyerekek? Mitől és miben különböznek az előző generációtól? Ezekről a kérdésekről készült interjú Mailáth Nóra pszichológussal, a közelmúltban megrendezett Digitális nemzedék című konferencia egyik előadójával.
|
|
Iskolapadban tanulják a gyermeknevelés fortélyait brit szülők
|
|
|
A nyugat-londoni Hammersmith negyedben működő St. Paul lányiskola vezetője, Clarissa Farr által tartott szemináriumokon a szülők megtanulják kezelni a gyermekük stresszét és azt is, miként állítsanak fel bizonyos korlátokat a harmonikus családi élet megteremtéséhez. A kurzuson szóba kerül, hogy a kamaszok miként maradhatnak biztonságban a brit fővárosban, illetve, hogy a szülőknek miként érdemes kezelniük gyermekeik éjszakai életét.
|
|
|
|