H
27 nap van hátra a tanévből. 2012. május 18., 07:38 - Erik
„Én nem akarok debreceni diák lenni!”

Nyilas Misinek a fenti címben idézett kétségbeesett sikolya Pokorni Zoltánnak a Népszabadságban nemrég megjelent interjúját olvasván jutott eszembe. Pokorni tanár úr nevét az utóbbi időben progresszív pedagóguskörökben elcsendesült hangon, kis kacsintással illett kiejteni: „ő lesz a mi trójai falónk, ő majd mégiscsak szembeszáll az oktatást feudális sötétségbe rántani akaró úri betyárokkal, s megvédi az iskolaügy modernizációját”. (Trencsényi László)

H
Újabb iskolabotrány a Hit Gyülekezete miatt

Titkos szavazással kérik ki a tanárok véleményét abban a két ajkai középiskolában, amelyet az önkormányzat a tervek szerint átadna működtetésre a Hit Gyülekezetének. A lépést bíráló Jobbik, valamint a pedagógusok és a szülők egy része csak az általuk "bizniszegyházként" aposztrofált gyülekezet ellen tiltakoznak. A katolikusokat például szívesen látnák fenntartóként. Csakhogy ők már nem bírják a rohamot.

Hogyan tegyünk tönkre egy elit iskolát?

Véget ért egy több mint 300 éves középiskola története. A nagy hírű esztergomi Szent István Gimnázium már két évvel ezelőtt tetszhalott állapotba került, amikor összevonták más oktatási intézményekkel, a nevét elkobozták (Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskolára változtatták), de mostanáig legalább folytatták a hatosztályos elit képzést.

Újabb iskolabotrány robbanhat ki

A szigetszentmiklósi iskolabotrányhoz hasonló helyzet kezd kialakulni Budapesten, Óbudán. Az egyik álláspont szerint a fideszes vezetésű önkormányzat a tanárok és a szülők jelentős többségének véleményét figyelmen kívül hagyva a „saját emberét” akarja ráerőltetni egy általános iskolára. Az önkormányzat szerint annyiban hasonlít a helyzet a szigetszentmiklósira, hogy egy szakszervezeti vezető szeretné az iskolára erőltetni a szakmailag alkalmatlan vezetőt.

Kiakadt a Fidesz a Hit Gyülekezetén

Tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezd a hajdúsámsoni önkormányzat Fidesz-frakciója, mert a képviselők nem értenek egyet a település egyetlen iskolájának és óvodájának egyházi kézbe adásával.

Európai ifjúság munka nélkül

A válság megmutatta, hogy az európai pénzügyi, gazdasági modell gyenge, befejezetlen – mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa Munka és munkanélküliség a jövő Európájában című, a Budapesti Kommunikációs Főiskolán napokban tartott előadásában.

„A valóság mégiscsak létezik”

A viták lezárultak abban az értelemben, hogy a parlamenti döntés stratégiai irányokat kijelölt. Ezekkel az irányokkal nem minden esetben tudok azonosulni, de most az a feladat, hogy ezek legalább működőképes konstrukciók legyenek.

Eszközök a diákagresszió megfékezésére

A diákagressziót megélt szakiskolák vezetői kivétel nélkül azt állítják: a fegyelmi vétségek oka főképp az, hogy ezekbe az intézményekbe válogatás nélkül kötelező felvenni a fiatalokat, s a növendékek túlnyomó többsége céltalanul tölti náluk az idejét. A lézengőket nem érdekli a tanulandó szakmájuk, s úgy látják, hogy leendő mesterségükből úgyse tudnak majd megélni. Azok a gyerekek, akik azért járnak egy szakiskolába, mert tényleg tanulni akarnak, lehetnek bármilyen erősek, sosem kezdeményeznek verekedést.

Iskolaépítés ellen fogtak össze a környékbeliek

Iskolaépítés ellen tiltakoznak Biatorbágyon. Az elkeseredett kertvárosiak ügyvédet is fogadtak és feljelentést tettek, hogy megakadályozzák az iskola felépítését, amire egyébként nagy szükség van, mert szeptembertől már 11 ideiglenes konténerben tanulnak a diákok.  A beruházás sok kérdést vet fel. Először is: miből épülne meg az új iskola. A városnak erre nincs pénze, jelenleg olyan uniós vagy állami pályázat sem látszik, ahonnan forrást lehetne keríteni.

Az oktatás bezárkózik

A Széll Kálmán Terv nevű megszorítócsomagban az oktatásra vonatkozóan két nagy vállalást tesz a kormányzat. Az egyik így hangzik: „Magyarország a képzettségi szint javítására irányuló Európa 2020 célkitűzéshez kapcsolódva a felsőfokú vagy annak megfelelő végzettséggel rendelkezők arányának (a 30–34 évesek körében) 30,3 százalékra növelését (…) vállalja”

„Ha egyáltalán lesz jövőnk...”

Iskolákat, szociális intézményeket fenyeget a vég az új egyházi törvény miatt, mert a kétharmados többség által osztogatott állami pecsét nélkül a felekezetek nem tudják fenntartani azokat. A MÁV-telepi iskolához látogattunk el, amelyet a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség működtet, működtetne.

Oldalak