|
|
|
|
|
Pokorni ismét kikelt a kormány ellen
|
|
|
A politikus azt kifogásolta, hogy a szakiskolai képzésben a közismereti tárgyak arányát a nemzetgazdasági minisztérium javaslatára - a korábbi minimálisról - maximálisan 33 százalékra változtatták, így lehetővé tették, hogy a szakmunkástanulók közismereti oktatását teljesen megszüntessék. Pokorni szóvá tette, hogy a kormány nem egyeztetett sem a bizottsággal, sem az oktatási szakemberekkel. A politikus azt is kifejtette, hogy a kormány terveivel ellentétben csak jövő szeptembertől lehetne bevezetni az új szakképzési rendszert.
|
|
A mozifilmeken is megjelennek majd a korhatárkarikák
|
|
|
Az év elején megváltoztatott filmtörvény alapján korhatár-besorolásra vonatkozó szabályozást dolgozott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A hatóság MTI-hez eljuttatott szombati közleménye szerint a változtatás lényege, hogy a mozifilmek esetében is kötelező lesz a tévé képernyőjéről már ismert korhatárjelzésekhez hasonló karikák használata .
|
|
Katonai képzés a középiskolában
|
|
|
Alaki kiképzés és fegyverismeret várhat a középiskolás diákokra a Katonai alapismeretek nevű tantárgy bevezetésével, amit az új Nemzeti alaptanterv tesz lehetővé. A nemzeti erőforrás minisztérium - lapunk birtokába került - kerettanterve szerint a tantárgy immár nem csak a felsőfokú katonai tanulmányokra készítené fel a tanulókat, hanem a sorkatonaságot helyettesítve fegyelemre, hazafiasságra és hazaszeretetre oktatna.
|
|
Nézze meg, hol ül jövőre József Attila!
|
|
|
A Kossuth téren lévő József Attila-szobor egy éven belül a Parlament Duna-parti homlokzata előtt létrehozandó sétányra, jelenlegi helyéhez képest a folyóhoz mintegy 20 méterrel közelebb kerül.Vadász György alkotó szerint: a Dunánál címet viselő szobor jelenleg túl messze van a folyótól.
|
|
Professzori protest
|
|
|
Egyetemi szenátusok nemigen szorulnak rá, hogy határozataikat a tanári kar tagjai még külön is megtámogassák. Amikor tehát a Semmelweis Egyetem professzorai e hét elején nyilatkozatban álltak ki az intézmény szenátusa mellett - mert egyetértenek a testület döntésével, amely megfosztotta kisdoktori címétől Schmitt Pált -, akkor nem mindennapi gesztusra szánták el magukat. Száztizenhét professzor, köztük rektorhelyettesek, dékánok, az Egészségügyi Tudományos Tanács és a doktori tanács elnökei erősítették meg az egyetem legfelső fórumának verdiktjét.
|
|
Felmentették a hivatali visszaéléssel vádolt dombóvári iskolaigazgatót
|
|
|
Az ügyészség azzal vádolta Vida János volt igazgatót és helyettesét, Urbánné Patkás Mártát, hogy 2007-től 2009-ig egy kétéves képzésben részt vevő magántanulónak úgy igazolta az iskola elvégzését, hogy nem jelent meg félévi vizsgákon. A diák Urbánné Patkás Márta lánya volt. Az igazgatóhelyettest azért vádolták csalással, mert távolléte alatt elszámolt magának 19 tanórát.
|
|
PDSZ: nagyobb beleszólást a nevelőtestületeknek az intézményvezetői kinevezéseknél!
|
|
|
Mendrey László, az érdekvédelmi szervezet vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: ennek érdekében tárgyalásokat kezdeményeznek az önkormányzati szervezetekkel, az Országgyűlés szakbizottságával és a parlamenti pártok frakcióvezetőivel. A PDSZ elnöke a szigetszentmiklósi igazgatóválasztásnál kialakult helyzetre hivatkozva kiemelte: a vezetőválasztás „egy időzített bomba, ami minden tavasszal ketyeg, majd felrobban”.
|
|
Az oktatás fejfájára
|
|
|
Két áldozata van tehát ennek a karaktergyilkosságnak: a köztársasági elnöki hivatal és az oktatási rendszer. Előbbinek módszeres erodálása már Schmitt menthetetlen helyesírási hibákkal megtűzdelt "álamfői" bejegyzéseinek rendszeressé válásával megkezdődött, a plágium botrány csak a cseresznye volt a tejszínhab tetején. A felsőoktatási rendszert szintén téglánként hordják el: a keretszámok önkényes átszabásával, a nyelvvizsga amnesztiával, az egekbe emelt tandíjjal, a tehetséges hallgatók elüldözésével. |
|
Egyre több magyar tanul kínaiul
|
|
|
A Konfuciusz Intézet munkatársainak megítélése szerint a kínai kultúra ismerete már elengedhetetlen a XXI. század embere számára. Kína jelentős eredményeket ért el a tudományban, a gazdaságban, a kultúrában és az oktatásban is. Éppen ezért a fiatal, feltörekvő nemzedék számára a kínai nyelv és kultúra ismerete hatalmas lehetőségeket jelenthet.
|
|
Iskolások tanítják az időseket számítógépezni
|
|
|
Általános iskolások és gimnazisták kapták a feladatot Olaszországban, hogy megtanítsák számítógépezni a hatvanöt év felettieket. Több mint négyezer hatvanöt év feletti kapcsolódott be a Nonni su Internet (Nagyszülők interneten) elnevezésű oktatási programba. Összesen százötven iskolában indította el a számítógép használatát tanító tanfolyamot a Mondo Digitale (Digitális világ) alapítvány, amelynek szervezésében az utóbbi tíz évben tizenkétezernél is több idős diák sajátította el a webes ismereteket. |
|
Az iskolaszövetkezetekre is kiterjesztenék az elvárt béremelés szabályait
|
|
|
A törvényjavaslat csak az egyik jelentős atipikus foglalkoztatási forma, a munkaerő-kölcsönzési tevékenység keretében foglalkoztatottakra vonatkozó elvárt béremelés speciális szabályait alkotta meg, míg a másik jelentős atipikus foglalkoztatási forma, az iskolaszövetkezet keretében történő foglalkoztatás által érintett munkavállalók esetében ez nem történt meg. |
Oldalak
|
|
|