|
|
|
|
|
„Úttörővasút” a Városligetben
|
|
|
Megfordul a világ szombaton a Műcsarnokban: a múzeum SZEMAFOR program foglalkozásain résztvevő gyermekek vezetik a csoportokat az „Európai utasok” kiállításon, ők szedik a belépőket, segédkeznek a ruhatárban, a pénztárban, felügyelik a kiállítótermeket, valamint múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak.
|
|
A szlovákiai magyar fiatalok tudásszintjét tesztelték
|
|
|
Jó eredményeket hozott – előzetes értékelés szerint – az általános iskolák végzősei által készített, „Tesztelés 9” nevet viselő tudásszint-felmérés Szlovákiában, amely azt jelezte: nincs érzékelhető különbség a magyar és a szlovák nyelvű általános iskolák diákjainak tudásszintje között.
|
|
Hibásak a javítókulcsok
|
|
|
A Történelemtanárok Egylete az érettségi feladatok javítókulcsának helyesbítését kéri, mert az egyik feladatban több helyes választ lehetett adni; ilyenre a múlt évben is akadt példa. A 8. feladat a.) pontjának első képéhez a „túltermelés” kifejezés mellett „az ipari termelés visszaesése” kifejezést is helyes megoldásnak kell tekinteni. „Fontosnak tartjuk, hogy a megoldókulcsban egyetlen helyes válasz helyett a másik meghatározás is elfogadható legyen” – fogalmazott Miklósi László, a szervezet elnöke.
|
|
Hova áll az ombudsman a vitában?
|
|
|
Az alapvető jogok biztosa nem ért egyet azzal a tervezett törvénymódosítással, amely megelőző intézkedések helyett akár testi kényszer alkalmazására is jogosult iskolaőrökkel akadályozná meg az iskolakerülést. Az ombudsman a tervezet átdolgozását kéri a kormánytól.
|
|
Emelt szint: Heltai-novella
|
|
|
Az MTI információi szerint az emelt szintű érettségi vizsgát választóknak Heltai Jenő Nagyapó című novelláját kellett értelmezniük, és választ adniuk arra, miként érvényesülnek benne a tragikus és a komikus elemek. A feladatok között szerepelt tudományos, természettudományos problémák és tudományos karakterek bemutatása irodalmi műveken keresztül.
|
|
Révbe ér az új Nat?
|
|
|
Az erőforrás-minisztérium vezetéséről szerdán mondott le Réthelyi Miklós. A távozó miniszter, aki az Orbán-kormány megalakulásakor két évre vállalta a munkát, a kormányfőnek írt levelében úgy fogalmazott: a rábízott feladatot munkatársaival megvalósította, de a tárca vezetése a jövőben a napi politikai életben tevőlegesen részt vevő minisztert kíván. Orbán Viktor a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel. |
|
Tanár a sírok között
|
|
|
Negyedszázada járja az első világháború magyar szempontból legismertebb – és leggyászosabb emlékű – csatamezőit Bedécs Gyula, aki nyugdíjba vonulása előtt évtizedekig tanított történelmet egy jó nevű győri gimnáziumban. Mint mondja, nem elég évente megkoszorúzni az elesettek sírjait: ahhoz, hogy a felnövekvő nemzedékek tudják, kik nyugszanak a katonai temetőkben, ennél több kell.
|
|
Nagyon fontos játékok
|
|
|
Mára a szakirodalom is bőségesnek mondható: tantervek, oktatási segédletek, óragyűjtemények és oktatófilmek állnak az érdeklődők rendelkezésére. Emellett megjelent és egyre hangsúlyozottabb a dráma szerepe a tanárképző és a tanítóképző főiskolákon is. Tavaly óta pedig a Pannon Egyetemen drámapedagógiai tanár mesterszak keretében is lehet tanulni drámapedagógiát.
|
|
Fára mászni tanítják a gyerekeket
|
|
|
Fára mászni, menedékhelyet építeni tanítanak brit eliterdészek gyerekeket, hogy kicsalogassák őket a négy fal közül. A „penészvirágok” otthoni tespedésében szüleiknek is van szerepük, mivel – egy felmérés szerint – egyharmaduk nem engedi, hogy gyereke olyan balesetveszélyes dologgal múlassa az időt, mint a fára mászás. A brit állami erdészet ezért sajátos oktatóprogramot ötlött ki, hogy gyerekeket csábítson a szabadba.
|
|
Új pályázat az iskolaigazgatói posztokra
|
|
|
Új pályázatot írt ki a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ (PMIK) 29 közoktatási intézmény igazgatói álláshelyére, köztük a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium vezetői posztjára, miután a korábbi pályáztatást a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) érvénytelenítette - közölte a PMIK kedden az MTI-vel.
|
|
Tanulj, fiam!
|
|
|
Szombaton ismét megtelt a Kossuth Klub magyartanárokkal. Most a kötelező olvasmányok kerültek rivaldafénybe a Magyartanárok Egyesülete és az Erasmus Kollégium szervezésében. A legkötelezőbb kötelezőknek estek neki tudósok, tanárok és művészek.
|
Oldalak
|
|
|