|
|
|
|
|
Nem kapja meg az állam az iskolaépületeket
|
|
|
Az állam nem kapja meg az önkormányzati vagyonelemeket, például az államra szálló iskolák épületeit, csak ingyen használhatja azokat - többek közt erről fogadott el módosító javaslatot a parlament az önkormányzati törvény vitájában. Arról is szavaztak, hogy nem lesz hét körzet a fővárosban - nyert a kerületi lobbi.
|
|
Érett-e vagy?
|
|
|
Lezajlott az írásbeli első nagy, mindenkit érintő központi köre (a matematika, magyar, történelem, angol és német központi vizsgák). Ilyenkor, amolyan visszapillantó hangulatban érdemes feltenni azt a kérdést - amit egyébként év közben sem ártana néha -, hogy tulajdonképpen mi is a célunk az egésszel? Pontosabban: mi a közösségnek a célja egyes tantárgyak tanításával, illetve azokkal a tartalmakkal, amelyek bekerülnek egy tantárgy címkéje alá? És mit gondolunk érettségnek?
|
|
Tucatjával tukmálják az iskolákat az egyházakra
|
|
|
Sorra keresi fel az egyházakat több település is, hogy vállalják át iskoláik fenntartását a következő tanévtől. A polgármesterek nem vallásos meggyőződésből érdeklődnek, hanem mert tartanak az iskolák jövő januári kötelező állami kézbe adásától. Hajdúsámson és Ajka például a Hit Gyülekezetével tárgyal, amelynek oktatási főigazgatója azt ígéri, nem lesz hittérítés és vallási előírás, „szabad iskolát” akarnak. Az általunk megkérdezett szülők viszont aggódnak az egyházi terjeszkedés miatt.
|
|
Interjú Réthelyi Miklóssal
|
|
|
A gazdasági élet bizonytalanságai alól - sajnos - nyilván nem tudjuk kivonni magunkat, ezek nagyon beszűkítik a lehetőségeket. A pedagógus-életpályamodell bevezetése például olyan ügy, amiben az utódomnak kell majd emlékeztetnie a kormányt a korábbi ígéretére, mert ez alapvetően fontos az egész köznevelési törvény hitelesítéséhez. Biztos vagyok benne, hogy ez az ügy - az egészségügyi bérekkel együtt - állandóan napirenden lesz a későbbiekben, de hogy mikor lehet ennek érvényt szerezni, az később sem egyedül a minisztériumon fog múlni.
|
|
Annak sincs esélye, aki tökéleteset ír
|
|
|
Nincs nagy tétje az érettséginek, mert úgyis kevesen kerülhetnek be államilag finanszírozott helyekre az egyetemeken, főiskolákon - mondták magyar érettségire siető diákok az [origo-nak hétfőn. A diákok többsége azt mondta, a matektól és a történelemtől jobban tartanak, mint a magyartól, ahol valamit úgy lehet kamuzni.
|
|
Csukás István kikerül, Wass Albert viszont bekerül ...
|
|
|
Csukás István kikerül, Wass Albert viszont bekerül a kötelező olvasmányok közé a nemzeti alaptantervben az [origo] információi szerint. Az oktatási államtitkárság megfogadta a kritikák egy részét, és baltával esett neki a tervezett tananyagnak. Kevesebb lesz a kötelező előírás, de az akadémia kérésére több lesz a kísérlet fizikából és kémiából, és egy kis trükkel beszuszakolták Kertész Imre Sorstalanságát is.
|
|
Az iskolákon és a tanárokon próbál spórolni a kormány
|
|
|
Hiába ígérte meg Hoffmann Rózsa, hogy utolsó lehelletéig küzd azért, hogy szeptemberben bevezessék a pedagógus életpályamodellt, azaz a tanárok fizetésemelését, a kormány szerdai rendelete szerint ez a terv is a megszorítások áldozata lehet. Csúszhat az iskolák állami átvétele is, kevesebb pénz jut a kutatásokra és a BKV-ra is, de az egyházi támogatások nagy részét érintetlenül hagyják.
|
|
Büdös kölkök keserítették meg Hoffmann Rózsa nehéz napjait
|
|
|
Elmagányosodó, alkoholizmusba és öngyilkosságba menekülő öregekről beszélt rendhagyó osztályfőnöki óráján Hoffmann Rózsa hétfőn egy keszthelyi szakiskolában. Bevallotta, hogy ő is egyre rosszabbul hall, és évekig tartott, mire legyőzte a parlamentben a belső reszketését, aztán majdnem elénekelt egy Koncz Zsuzsa-számot.
|
|
Összevissza nevezi ki az iskolaigazgatókat az állam
|
|
|
Napok óta tiltakoznak a szigetszentmiklósi gimnázium tanulói és tanárai az ellen, hogy az állam új igazgatót akar rájuk tukmálni. Nemcsak a Pest megyei iskolában áll a bál, kilenc megyében kell hirtelenjében igazgatót keríteni az iskolák élére, de a legtöbb helyen rutinnal elejét vették a vitáknak. Hoffmann Rózsa kedden a parlamentben azzal próbálta csillapítani az indulatokat, hogy az igazgatóválasztás nem demokratikus folyamat, a szülők és a tanárok legfeljebb javasolhatnak, de végül úgyis az állam fogja eldönteni a kérdést.
|
|
Rákbeteg, kopasz Barbie babák készülnek
|
|
|
A figura neve Barbie barátja. A jövő év elejére készülnek el belőle az elsők. Boltokba nem kerül, hanem rögvest olyan észak-amerikai kórházakba, amelyekben rákbeteg gyermekek kezelésük miatt elveszítették hajukat. A kopasz babákhoz különféle parókák, sapkák, kendők tartoznak majd a játék dobozában mellékelve. A beteg babákkal olyan egészséges gyermekeknek is lelki támaszt akar nyújtani a Mattel, akiknek anyjuk, vagy lánytestvérük veszítette el haját rákbetegség okán.
|
|
Iskolai lövészeten találta el társát egy gyerek Zuglóban
|
|
|
Könnyebben sérült meg a zuglói lőtéren egy diák, akit egy másik gyerek találta el vétlen lövésével - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az MTI értesülései szerint egy légfegyverrel lőtték meg a sérültet a XIV. kerületi Csáktornya parkban lévő Munkácsy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény területén kialakított lőtéren.
|
Oldalak
|
|
|