|
|
|
|
|
„Én nem akarok debreceni diák lenni!”
|
|
|
Nyilas Misinek a fenti címben idézett kétségbeesett sikolya Pokorni Zoltánnak a Népszabadságban nemrég megjelent interjúját olvasván jutott eszembe. Pokorni tanár úr nevét az utóbbi időben progresszív pedagóguskörökben elcsendesült hangon, kis kacsintással illett kiejteni: „ő lesz a mi trójai falónk, ő majd mégiscsak szembeszáll az oktatást feudális sötétségbe rántani akaró úri betyárokkal, s megvédi az iskolaügy modernizációját”. (Trencsényi László)
|
|
Csúsztatnak a pedagógus-szakszervezetek?
|
|
|
Hoffmann Rózsa szerint ferdítésekkel van tele a pedagógus-szakszervezetek keddi nyilatkozata. Az oktatási államtitkár újságírók előtt azt mondta: a tömörülések követeléseivel nem nagyon tudnak mit kezdeni, a tüntetés, a sztrájk pedig alapjog, sok sikert kíván az érdek-képviseleti szervezeteknek. Hoffmann Rózsa arra reagált, hogy öt pedagógus-szakszervezet követelte: a köznevelési és szakképzési törvény bevezetését egy évvel halasszák el, és a közszféra alkalmazottai, a pedagógusok, a nevelő-oktató munkát segítők 2013. január 1-től kapjanak 20 százalékos fizetésemelést. |
|
Bilincs az iskolában
|
|
|
Félreértés ne essék, ha megfelelően csinálják, én nem tartom eleve ördögtől valónak, hogy olyan személy is állandóan jelen legyen az iskolában, akinek a feladata csak és kizárólag a biztonság és a rend fenntartása. Ezt eddig egyszerűen biztonsági őrnek hívtuk, millió helyen van belőlük. Olyan helyeken is, ahol rendszeresen megfordulnak gyerekek is, például gyerekkórházakban, bevásárlóközpontokban, nyelviskolákban. Ez önmagában miért traumatizálna egy gyereket, különösen akkor, ha viselkedésével nem is ad okot a beavatkozásra? |
|
Interjú Réthelyi Miklóssal
|
|
|
A gazdasági élet bizonytalanságai alól - sajnos - nyilván nem tudjuk kivonni magunkat, ezek nagyon beszűkítik a lehetőségeket. A pedagógus-életpályamodell bevezetése például olyan ügy, amiben az utódomnak kell majd emlékeztetnie a kormányt a korábbi ígéretére, mert ez alapvetően fontos az egész köznevelési törvény hitelesítéséhez. Biztos vagyok benne, hogy ez az ügy - az egészségügyi bérekkel együtt - állandóan napirenden lesz a későbbiekben, de hogy mikor lehet ennek érvényt szerezni, az később sem egyedül a minisztériumon fog múlni.
|
|
A Corvinus sorsáról kérdezik Réthelyit hétfőn
|
|
|
"Úgy látszik, nem volt elég az állami férőhelyszámok drasztikus csökkentése, a tandíjak kiterjesztése és megemelése. Nem volt elég, hogy a megszorítások következményeként ötödével csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma. A kormány folytatja a felsőoktatás szétdúlását, amelynek akár a nemzetközileg jegyzett egyetem is áldozatul eshet. Az LMP bízik benne, hogy Réthelyi Miklós hétfőn egyértelmű és megnyugtató választ ad a párt kérdéseire" - nyilatkozta az LMP.
|
|
Személytelennek tartják a virtuális tanulást az osztrákok
|
|
|
Az e-learning adta sokszínű lehetőségek dacára az osztrák felsőoktatásban tanulók továbbra sem akarnak lemondani az oktatókkal és csoporttársaikkal való személyes kapcsolatról - adja hírül az MTI a Grazi Egyetem pszichológiai intézetének egész országra kiterjedő vizsgálatát.
|
|
Bele kell kiabálni a süket oktatási kormányzat fülébe!
|
|
|
Arra kéri a szülőket a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium alapító igazgatója, hogy ne adják fel és „kiabáljanak bele az oktatási kormányzat süket fülébe”, hogy ne tegyék tönkre az ország húszadik legjobb gimnáziumát. Koós Ferenc a Klubrádió Ötös című műsorában azt mondta, ahelyett, hogy a jelenlegi igazgató Czita Zoltán elismerést kapna munkájáért, odarakják helyébe „ezt a szellemi csecsemőt, aki bizonyos viselkedései miatt hagyta el az országot”. Koós Ferenc úgy véli, Mede Norbert azért lehetett igazgató, mert valahonnan protekciója van.
|
|
Legyen Hoffmann Rózsa a köztársasági elnök
|
|
|
„Férfiuralom helyett esélyegyenlőséget” – ezzel a mottóval kapányol Hoffmann Rózsa mellett a Honfoglalás 2000 Egyesület, amely szerint az oktatási államtitkárból ideális köztársasági elnök lenne.
|
|
Nem lesz fennakadás a rektorváltások miatt
|
|
|
A Magyar Rektori Konferencia elnöke szerint nem okoz fennakadást a felsőoktatási intézmények életében az új törvény vezetőváltásra vonatkozó rendelkezése. Annyi történt - mondta -, hogy mivel kicsit félreérthető a törvényi megfogalmazás, a felsőoktatási helyettes államtitkár egy értelmező levelet juttatott el az intézményekhez. Ennek értelmében távozniuk kell a posztról azoknak, akik 2013. június 30-ig töltik be 65. életévüket, akik jövő év júniusa után lesznek 65. esztendősek, születésnapjuk betöltésével adják át a stafétabotot.
|
|
Schmitt-ügy: nem akarnak bírálók lenni az oktatók
|
|
|
Felháborodtak az egyetemi oktatók a Semmelweis Egyetem (SE) vizsgálóbizottságának megállapításán, miszerint „a dolgozatra általában jellemző a szakszerűtlen forrásmegjelölés, illetve a hivatkozásokra történő szakszerű utalások hiánya, melyre a témavezetőnek, illetőleg a bírálóknak még a felkészülés idején, ill. az elő-opponensi véleményben fel kellett volna hívnia a figyelmet”. Valamint azon, hogy „a dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze. |
|
Az oktatás fejfájára
|
|
|
Két áldozata van tehát ennek a karaktergyilkosságnak: a köztársasági elnöki hivatal és az oktatási rendszer. Előbbinek módszeres erodálása már Schmitt menthetetlen helyesírási hibákkal megtűzdelt "álamfői" bejegyzéseinek rendszeressé válásával megkezdődött, a plágium botrány csak a cseresznye volt a tejszínhab tetején. A felsőoktatási rendszert szintén téglánként hordják el: a keretszámok önkényes átszabásával, a nyelvvizsga amnesztiával, az egekbe emelt tandíjjal, a tehetséges hallgatók elüldözésével. |
Oldalak
|
|
|